A szlovákiai magyar irodalom kapcsán megosztó téma az irodalmárok körében is, hogy létezik-e egyáltalán a „szlovákiai magyar irodalom”, vagy „egységes magyar irodalomról” kellene-e beszélnünk, melynek része minden magyarul írt szöveg a világon. Akik az „egységes magyar irodalom” mellett érvelnek, arra hivatkoznak, hogy egy magyar nyelv van, így csak egyfajta magyar irodalom létezik, nem számítanak az országhatárok. Akik szerint a „szlovákiai magyar irodalom” terminus igen is használandó, úgy vélik, hogy a szlovákiai magyar közösség egy specifikus kisebbségi közösség, sajátos témákkal, egyedi jellemzőkkel, és ez megjelenik az irodalmukban is, ezért különbözik pl. a magyarországi irodalomtól.

Csehszlovákia megalakulásával egy időben létrejött a (cseh)szlovákiai magyar irodalom is. Az egyik legjelentősebb alkotó az első Csehszlovák Köztársaság alatt Győry Dezső volt, aki költeményeiben azt hangsúlyozta, hogy a Csehszlovákiában élő magyarságnak küldetése van az összmagyarság körében. A 2. világháború után természetesen az irodalomban is hangsúlyossá válik a kollektív bűnösség és jogfosztottság témája, pl. Fábry Zoltán és Dobos László műveiben. A második Csehszlovák Köztársaság irodalmát a kommunista ideológia is befolyásolta, beszűkültek a témák és lehetőségek, hiszen hivatalosan nem lehetett szembemenni a kommunista felfogással. Ennek ellenére újabb és újabb költő- és írógenerációk jelentek meg a szlovákiai magyarok körében, akik egyre inkább hozták az új témákat, formákat, stílusokat, így színesítették az „irodalmi palettát” a kommunista törekvések ellenére is. A legjelentősebbnek Grendel Lajost tartjuk, aki a posztmodern irodalom képviselője, regényeiben a szlovákiai magyarság mindennapjai és az őket érintő problémák is megjelentek. Grendel Lajos, Tőzsér Árpád, Dobos László és Duba Gyula irodalmárként elnyerték a legnívósabb magyar kulturális díjat, a Kossuth-díjat is. 

A szlovákiai magyar irodalom a mai napig aktívan működik, számos irodalmi lap, társaság, könyvkiadó létezik a szlovákiai magyarság körében.