A Beneš-dekrétumok értelmében elvették a magyarok állampolgárságát, bezárták a magyar iskolákat, és 44 000 magyart Csehországba telepítettek a kitelepített németek helyére (ugyanis 3 millió németet elvittek Németországba). A kitelepítések rendkívül antihumánus módon, szinte a holokausztot idézve zajlottak. A kitelepített lakosoknak hirtelen kellett elhagyniuk a szülőföldjüket, minimális dolgot vihettek magukkal, marhavagonokban utaztak összezsúfolva, embertelen körülmények között, voltak, akik már az utat sem élték túl.

Mivel Magyarország látta ezt a helyzetet, úgy próbált ezen enyhíteni, hogy belement a lakosságcsere-egyezménybe. Ez azt jelentette, hogy Csehszlovákia és Magyarország megegyezett, hogy kicserélik a magyar és szlovák lakosaikat, vagyis amennyi szlovák átmegy Magyarországról Csehszlovákiába, annyi magyar megy át Csehszlovákiából Magyarországra. A terv így volt, a valóság más lett, ugyanis 90 000 magyart telepítettek Magyarországra, de csak 70 000 szlovák lakos jött helyette. Ráadásul Magyarországon felajánlották, hogy önként átmehet Csehszlovákiába, aki akar, míg Csehszlovákiában önkényesen, erőszakosan és akaratuk ellenére kényszerítettek arra magyarokat, hogy települjenek át Magyarországra.

A Csehszlovák állam következő terve az volt, hogy úgy csökkentse a magyarok számát, hogy reszlovakizálja őket. Ők ezt reszlovakizálásnak nevezték, vagyis újraszlovákosításnak, de újra csak az szlovákosodhat, aki egyszer már szlovák volt. Ők ezt azzal magyarázták, hogy a magyarok (főleg) az Osztrák–Magyar Monarchia ideje alatt magyarosítottak, akkor most vissza kell ezeket az embereket szlovákosítani. Ez a megoldás szintén sikeresnek bizonyult, hiszen aki szlováknak vallotta magát, visszakapta az állampolgárságát, és nem telepítették ki, így kb. 300 000 magyar vallotta magát szlováknak, pedig nem is volt az.

Az állampolgárságok visszaadása, a kitelepítések leállítása, a magyar iskolák újbóli megnyitása, a magyarok helyzetének javítása 1948-ban következett be, és a kommunista hatalomátvételhez fűződik.